Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság Honlapja

A honlap a mezőkövesdi városi tűzoltóság elérhetőségét,szerállományát,és mindennapjait mutatja be.

cimer_mezokovesd.jpg A " kövesdi " tűzoltóság történelme        

120px-a_tuzoltokocsi.jpg

 1890-ben alakult meg a Mezőkövesdi Önkéntes Tűzoltóegylet, közel 50 fővel. A laktanya már akkor is a jelenlegi helyén állt, de természetesen azóta többször is átépítésre került.

 1949-ben az Állami Tűzoltóság alosztályaként folytatta tevékenységét. Az elő gépjárműfecskendő 1950-ben érkezett, majd ezt váltotta 1956-ban egy CSD 320-as fecskendő.

 1974-től egy TÜ-1-es

tu1.jpg,

és egy TÜ-2-es gépjárműfecskendő,

tu_2.jpg

 1979-től pedig egy IFA W50 DL30-as gépezetes tolólétra

ifa_szolnok_1.jpg

is gazdagította a szerállományt.

Látványos fejlődések azonban csak a '90-es évektől jelentkeztek. Pályázatok és testvérvárosi kapcsolatok útján ismét sor került a szerállomány cseréjére.

 1995-től önkormányzati kézbe került a parancsnokság.

 2004-ben már 56 fő hivatásos és 2 fő közalkalmazott szolgált a laktanyában.

 2005-ben alakult ki jelenlegi szerállományunk.

 2009-re elkészült a laktanya külső-belső felújítása, mely nagyrészben az állomány munkájával valósult meg.

 Napjainkban a létszám ismét bővült, hiszen a 8 főből álló törzs irányítása alatt már 3 x 20 fős szolgálati csoportokkal állunk a lakosság szolgálatában.

 

cimer.jpg







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 1
Heti: 36
Havi: 228
Össz.: 146 954

Látogatottság növelés
Oldal: Történelem
Mezőkövesdi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság Honlapja - © 2008 - 2024 - kovesdtuo.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »